2020. február 2. vasárnap
Miskolc, Herman Ottó Gimnázium
Vezette: Bodrogi László, Rácz Gábor
Miskolci VSC – Gödöllői RC 0:3 (-20, -16, -23)
Miskolci VSC: Fülöp Csenge, Zsofnyák Márta, Hajduk Panna, Kerepesi Zsófia, Bagi Alexandra, Szikora Evelin. Csere: Braun Dóra (libero), Kovács Dorina, Tóth Fanni.
Ezen a mérkőzésen több hiányzó ellenére kellet helyállnunk, sőt a mérkőzésre tervezetthez képest egy komoly módosítással kellett szembenéznünk. ez utóbbi rá is nyomta a bélyegét a csapatra. Két állásban is nagyan küzdöttünk a nyitásfogadással és a befezések sem voltak az igaziak. A lányok a reménytelen hátrányból egyre jobb játékot nyújtva, szépen feltornázták az eredményt 20:24-re, de a játszma így is a gödöllőieké lett.
A második felvonásban komoly küzdelem alakult ki, folytatódott az első játszma végén mutatott játékunk. Sajnos, 10:10 után ismét jött egy nagyobb hullámvölgy, amiből nem sikerült kijönnünk.
A harmadikjátszára nagyon összekapták magukat a lányok. Nagyon küzdelmes és látványos labdameneteket produkált mindkét csapat. Nekünk elsősorban a nyitásaink és a védekezésünk javult fel, de mindnyájan szépen teljesíttettek a lányaink, sajnos a végjátékban higgadtabb tudot maradni az ellenfelünk.
Kerekes Attila: Az elmúlt két héten nagyon sok hiányzónk volt az edzéseken és ez a mai mérkőzésen mutatott játékban meg is mutatkozott. Minden nehézségünk ellenére, nem vallottunk szégyent.