MISKOLCI VASUTAS SC keretein belül 1970-ben alakult meg a judo szakosztály, amely az eltelt 38 év alatt Miskolc egyik legsikeresebb egyéni sportágának bázisa.A miskolci judo fénykora az 1971-es évtől számítható. Braskó Péter egyedüli edzőként kezdte iskolaépítő munkáját az MVSC -nél. 1975-ben már IBV-n és Ifjúsági EB-n indultak tanítványai. Ekkor épült meg az MVSC sporttelepén a judo edzőcsarnok, kiváló lehetőséget teremtve a magasabb szintű edzésmunkára. Az új infrastrukturális feltételek nagyban javították a felkészülési lehetőségeket: a következő években-évtizedekben szinte ontotta az MVSC a magyar judo utánpótlás válogatottjait, akik számos érmet hoztak az európai és világversenyekről. Az alábbi eredmények jól mutatják a miskolci judo iskola nemzetközi hírnevét:
1975. IFI EB II. Tóth Mihály 76. JUN.EB V. Tóth Mihály 77. IBV II. Tóth Mihály, V. Szobonya László és Miskolci Béla 78. IBV III. Varga Sándor és Szobonya László, II. Varga Dénes IFI EB (Miskolc!) I. Fürjész István III. Szobonya László 79. IBV III. Hoffman Imre80. IBV II. Fürjész István, V. Orosz Miklós82. IBV III. Hajtós Bertalan 83. IBV III. Balog Győző, V. Hajtós Bertalan 84. JUN.EB III. Hajtós Bertalan 85. Felnőtt és JUN EB II. Hajtós Bertalan 86. EB I. Hajtós Bertalan 89. JUN EB III. Pusztai István 90. IBV.I, JUN EB V., JUN VB V. Illyés Miklós 92.
Barcelona, az MVSC első olimpiai résztvevője Király Anita 65kg IX.92. JUN VB III., felnőtt EB VII.JUN EB VII. Illyés Miklós, 96. Atlanta, Kunyik Zsolt olimpiai résztvevő 99. Felnőtt VB V. Illyés Miklós 2000. Sydney olimpiai résztvevő Illyés Miklós 01. Felnőtt EB. VII. Illyés Miklós
A hazai eredményességet a 100 –nál több országos bajnokság és érmes helyezés igazolja. 2003–ban generációs változás történt az MVSC judo szakosztály életében. Az egykori versenyzők vették át a szakosztály vezetését. Pusztai István szakosztály igazgatóként, Illyés Miklós vezető edzőként vitte tovább a judót Miskolcon. A megváltozott gazdasági és társadalmi körülményeknek megfelelően átalakították a sportág helyi struktúráját, koncepciót dolgoztak ki az utánpótlás bázis és versenyképesség jövőjét szem előtt tartva. Ebben a Miskolci Sportiskola, mint utánpótlás nevelő intézmény kapott kiemelt szerepet. Az átszervezés eredményeként elmondható, hogy soha ekkora bázisa még nem volt Miskolcon a judonak mint napjainkban. Több mint 400 sportoló űzi a sportágat jelenleg városunkban! Miskolcon a megújult szakmai irányítás alatt második fénykorát élheti a judo bizonyíték erre: 2004 IFI EB V. Gáspár Eszter2005 EYOF II. Gáspár Eszter2006 Universiade I. Kosztolánczi György 2007 Miskolc év sportolója Gáspár Eszter2007 JUN EB. II. Karakas Hedvig.
2008. Junior EB II. Erdélyi Lilla, Karakas Hedvig, Gáspár Eszter. Junior VB. III. Gáspár Eszter.
Lengyelországi , Bochniában Nemzetközi Judo versenyt rendeztek 10 ország, 670 judosa részvételével.
A verseny érdekessége volt, hogy egy 250 m mélységben lévő sóbányában rendezték meg azt. Miskolci judosok remekül helyt álltak, hiszen az öt első hely mellett több érmet is szereztek.
Eredmények:
999-2000
20 kg 1. Maksa Csaba
20 kg 2. Kormos Dániel
27 kg 3. Feczkó Csanás
33 kg 7. Zsebe Gergő
36 kg 5. Szirmai Szabolcs
44 kg 5. Veréb Balázs
+44 kg 5. Ságó Mihály
1997-1998
27 kg 1. Horváth Szilveszter
27 kg 3. Feczkó Botond
40 kg 3. Kalapos Zsombor
44 kg 2. Pusztai Martin
48 kg 3. Nagy Zoltán
55 kg 3. Lackner Rolf
68 kg 3. Szobota Gergely
1995-1996
40 kg 1. Szilvási Zsófia
57 kg 1. Köteles Vivien
36 kg 3. Gerőcs Ádám
81 kg 7. Tóth Bence
+81 kg 1. Csantavéri Krisztián
Csapat:
1. Mosir Bochnia
2. MVSC
3. Krakow
Edzők: Flórusz János
Nagy László