IV. Forduló
MVSC-Miskolc – Mezőkövesd Zsóry FC 3-2 (0-1)
Helyszín: MVSC Stadion
A negyedik fordulóban egy igazi rangadóra került sor a megyei rivális Mezőkövesd csapatát fogadtuk hazai környezetben. Előzőekben is nagy csatákat vívtunk egymással most is erre lehetett számítani. Sajnos nem úgy indult a mérkőzés ahogy elterveztük a vendégcsapat korán vezetést szerzett és félidőben vendégelőnnyel vonultunk be az öltözőbe 0:1 a Kövesd javára.
Félidőben megbeszéltük a hibákat szerkezetet váltottunk és egy teljesen más felfogásban játszottunk a második félidőben, sokkal agresszívabbak lettünk, feljavult a középpályás sor, rengeteg labdát szereztünk uraltuk, irányítottuk a játékot és gólokat tudtunk szerezni. Sikerült megnyernünk a mérkőzést igazi csapatmunka volt.
V.Forduló
Mercedes KLC – MVSC-Miskolc 5-2 (2-1)
Helyszín: Kecskemét Városi Stadion
Ismét egy nagy múltú patinás egyesület akadémiai csapata ellen léptünk pályára fárasztó utazás után. Sajnos ólomlábakon mozogtunk egyéni, illetve csapat védekezési hibák miatt fél óra elteltével két gólos hátrányba kerültünk, de nem adta fel a csapat és a félidő vége előtt sikerült gólt szerezni. Hazai vezetéssel vonultunk az öltözőbe félidőben.
A második félidő elején támadtunk uraltuk a játékot helyzeteket alakítottunk ki, de egy kontratámadás után gólt lőtt a hazai csapat. Ismét nagy erőket mozgósítottak a srácok gólt lőttünk, de nem sikerült megfordítani a mérkőzés állását, sajnos hibáztam nagyon feltoltam a védekezést, túlzottan a támadásokat erőltettem, amely a védekezés rovására ment.
A játékosaim mindent megtettek becsülettel küzdöttek, de sajnos kikaptunk egy motivált hazai csapattól 5:2 arányban.
VI. Forduló
MVSC-Miskolc – BVSC-Zugló 5-1 (3-1)
Helyszín: MVSC Stadion
A hatodik fordulóban igazi Vasutas Rangadóra került sor hiszen a budapesti Vasutas csapattal a BVSC csapatával játszottunk.
Rangadóhoz méltóan nagyon motiváltan és kellő önbizalommal léptünk pályára, de a vendégcsapat került előnybe viszont hamar kiegyenlítettünk és a vezetést is megszereztük ezután már egyértelműen jobban futballoztak a srácok. Ezen a mérkőzésen a labdarúgás minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk és megérdemelten nyertünk ilyen arányban is. A csapatjáték tükrözte a taktikai felkészültségünket erre a mérkőzésre, a héten gyakoroltakat mind védekezésben mind támadásban sikerült viszontlátnom.
Kiváló egyéni teljesítmények járultak hozzá a csapatjátékhoz.
VII.Forduló
2021.10.09.
Sz.-Cs. Grosics Akadémia – MVSC-Miskolc 2-4 (0-2)
Helyszín : Gyula Labdarúgó Akadémia
Korai kelés, fárasztó utazás után a Szeged-Csanád Labdarúgó Akadémia csapata ellen léptünk pályára idegenben. Küzdelmes férfias párharcokkal teli mérkőzésen agresszív dinamikus játékot sikerült produkálni, mellyel megleptük ellenfelünket és végig biztosan kézben tartva a mérkőzést megérdemelten nyertek a játékosaim. A letámadást alkalmaztuk már az ellenfél tizenhatosának előterében nem hagytuk kibontakozni az ellenfelet sok labdát tudtak szerezni a játékosok higgadtak voltak és pontosak a befejezéseknél is.
Megérdemelten hoztuk el a három pontot az Akadémiáról.
Köszönet a Szülőknek a hozzátartozóknak, amiért elutaztak ilyen messzire, és szurkoltak nekünk, mellyel nagyban hozzájárultak a győzelemhez.
VIII.Forduló
2021.10.17.
MVSC-Miskolc – Balmazújvárosi FC 12-1 (6-0)
Helyszín: MVSC Stadion
A VIII.Fordulóban a Balmazújváros csapatát fogadtuk hazai környezetben. Szerettük volna az eddigi jó szereplésünket folytatni, ennek megfelelően készültünk a héten nem lebecsülve ellenfelünket, akik az utolsó helyen álltak a tabellán. Ismét gyors, agresszív, dinamikus volt a játékunk, kidolgozott helyzetek szebbnél szebb gólok 12:1 re nyertünk szerényebb képességű ellenfelünk ellen, mely mit sem von le a gyerekek sikeréből.
Kiváló minőségű pálya sportszerű szülők, szurkolók és szimpatikus sportszerű ellenfél.
IX.Forduló
2021.10.30.
REAC Sportiskola SE – MVSC-Miskolc 1-3 (1-1)
Helyszín: Budapest
Nehéz mérkőzésre számítottam a REAC csapata a középmezőnyben foglal helyet és eddigi eredményeik elég vegyesnek bizonyultak, de szoros meccseket játszottak és van egy két kifejezetten ügyes játékosuk. Ennek szellemében készültünk egész héten, próbáltam a sikeres szereplésnek megfelelő taktikával pályára küldeni a csapatot. A középpályás pressinggel, próbáltunk fölénybe kerülni területet nyerni és gyors kontrákra felépíteni a játékunkat.
Jól kezdtük a mérkőzést agresszívak voltunk sajnos a játékvezető sporttárs nem nagyon tolerálta ezen játékstílusunkat és szétfújta meccset egy ellenünk megítélt szabadrúgásból vezetést szerzett a pesti csapat, de két perc alatt egyenlítettünk majd rárúgtuk a következőt még a félidő vége előtt, így megérdemelt előnnyel fordultunk. A második félidőben a megbeszéltek szerint türelmesen a kontrajátékra építettük a játékunkat és kellő agresszivitással gólokban is megmutatkozott megérdemelten nyertük meg a nagyon fontos mérkőzést az álmaink, illetve céljaink beteljesülése érdekében egy nagyon jó csapat és egy kevésbé jó játékvezetés ellenében. Edző: Szathmári István
X.Forduló 2021.11.07.
Helyszín: MVSC Stadion
MVSC-Miskolc – Tarpa SC 3-2 (2-2)
Sorozatban nyolcadik győzelmünkre készültünk a Tarpa csapata ellen a tizedik fordulóban.
Sajnos rosszul kezdődött számunkra a mérkőzés, az ellenfél csapata két gólos vezetésre tett szert. A második félidőben rendeztük sorainkat nagyon nagy akarattal és motiváltan léptek pályára a srácok. A szezon talán legjobb játékával megfordították a mérkőzést melyet 3:2 arányban megnyertek. Kiváló játékvezetés, szimpatikus ellenfél tíz ukrán játékossal a kezdőcsapatban,
Megérdemelték játékosaim a gratulációkat a mérkőzés után.
XI. Forduló 2021.11.13.
Helyszín: Budapest
Gloriett SE – MVSC- Miskolc 3-1 (1-0)
A tizenegyedik fordulóban a második helyen álló Gloriett Sportiskola csapatával mérkőztünk.
Igazi rangadó, hiszen csapatunk a harmadik helyen állt a forduló előtt.
Ennek megfelelően indult a mérkőzés, hatalmas küzdelem dominált a pályán mindkét csapat hatalmas elszántsággal küzdött a 3 fokos hideg időben, vizes csúszós pályán. A Gloriett csapata szerzett vezetést az első félidőben egy beívelés után. Mindent megtettek a srácok az egyenlítésért, de sajnos egy gólos hátránnyal vonultunk az öltözőbe a szünetben. A második félidőben is folytatódott a kiegyenlített erők küzdelme és egy szép támadás után kiegyenlítettek a fiúk teljesen megérdemelten. Hősiesen küzdöttünk, de egy kétes ítélet egy szabadrúgás utáni fejesből vezetést szerzett a pesti csapat. Tíz perccel a vége előtt, majd egy ismét ajándék szabadrúgás után szintén betalált a hazai csapat (3:1).
A döntetlen igazságosabb lett volna, dicséret az egész csapatnak.
edző: Szathmári István
XII. forduló, 2021.11.21.
Helyszín: MVSC Stadion
MVSC-Miskolc – Dunakanyar SE 1-4 (1-2)
MVSC-Miskolc: Lévai Áron, Tóth Martin, Tóth Gellért, Kudlák Kristóf, Sziklai Gergő, Madarász Áron, Lengyel Levente, Bódi Bence, Kátai Zalán, Kolompár András, Kövesi Ákos, Farkas Marcell, Ronyecz Patrik, Tóth Ágoston, Glódi László
Hazai pályán léptünk pályára a tizenkettedik fordulóban a negyedik helyen álló Dunakanyar Szentendre csapata ellen.
Jól kezdődött a mérkőzés számunkra, már a mérkőzés elején vezetést tudtunk szerezni.
Nagyon jó iramú élvezetes, egyben küzdelmes mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, szurkolók. Igazi rangadó mérkőzés volt. Sajnos két figyelmetlenség miatt előbb kiegyenlített az ellenfél majd a fél idei sípszó előtt nem sokkal a vezetést is megszerezték.
Félidőben megbeszéltük a hibákat és nagy elszántsággal kezdtük a második félidőt.
Sajnos hibáztam rossz taktikával, túlzottan támadó felfogásban kértem, hogy játsszanak a gyerekek, amely a védekezés széteséséhez vezetett, ezáltal kaptunk még két gólt. Sajnos szerencsénk sem volt, rúgtunk két kapufát és kihagytuk a helyzeteinket.
Megérdemelten nyert a jobb helyzetkihasználást produkáló ellenfelünk.
A játékvezetők kiválóan vezették a mérkőzést, rangadóhoz méltóan.
XIII. forduló, 2021.11.26.
Helyszín: Eger
Eger Labdarúgó Sport Kft. – MVSC-Miskolc 1-4 (0-1)
MVSC-Miskolc: Tóth Marin, Tóth Gellért, Kudlák Kristóf, Lengyel Levente, Szegedi Márk, Kövesi Ákos, Lévai Áron, Sziklai Gergő, Orosz Mátyás, Lestár Bence, Kolompár András, Farkas Marcell, Ronyecz Patrik, Tóth Ágoston, Glódi László, Kátai Zalán
Az utolsó tizenharmadik fordulóban az Eger csapata ellen léptünk pályára idegenben.
Az előző fordulóban elszenvedett vereség kijavítására készültünk egész héten, hiszen az élmezőnyben szeretnénk végezni az ősszel. Nehéz mérkőzésre számítottunk. Tavasszal a csapat az utolsó percben szerzett góllal nyert ellenfelünk ellen.
Zárt csapatvédekezésre és kontrajátékra építettük a taktikát. Türelmes játékunk meghozta eredményét a szakadó esőben, félidőben egy gólos előny birtokában vonulhattunk be az öltözőbe. A második félidőre nagyon elszántan vonultak ki a gyerekek.
Támadott az ellenfél, többet is birtokolták a labdát a második félidő elején, ekkor nagy nyomást
gyakoroltak ránk, ki is egyenlítettek, de precízen védekeztek a mieink és csodálatos kontrajáték végén ismét vezettünk. Majd átvettük a játék irányítását és még két gólt szereztünk, 4:1-re nyertünk idegenben egy nagyon felkészült és sportszerű ellenfél ellen. Kitűnő középpályás presszing, kiváló egyéni és csapatjáték eredménye a győzelem.
Gratuláció az egész csapatnak az őszi teljesítményhez!
Köszönet az Egyesület miden tagjának munkájáért a segítségért az őszi idényhez!
Köszönet a szülőknek a szurkolóknak!
edző: Szatmári István