Szakmai alapokon nyugvó megállapodást kötött egymással a DVTK Labdarúgó Sportakadémia valamint a Miskolci Vasutas Sport Club. Az elmúlt években az együttműködés lehetősége többször is szóba került már, de a konkrét megvalósítás felé tavaly nyáron történt meg az első lépés. Elkészült egy részletes környezettanulmány, a felek között folyamatos egyeztetés zajlott, most pedig a sportszervezetek vezetői úgy döntöttek, hogy hogy írásba foglalják a jövőbeni partneri kapcsolatot.

  • Egy hosszú folyamat lezárása ez a megállapodás, amelynek keretén belül a miskolci labdarúgás teljes utánpótlásképzését sikerült összehangolt rendszerbe terelni – avatott be az együttműködés hátterébe Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia igazgatója. – Nagyon örülök annak, hogy a jövőben mindkét klubban kölcsönösen azért dolgozhatunk, hogy minél hatékonyabban és sikeresebben tudjuk felkutatni, gondozni és játékérettségi szintjüknek megfelelő színvonalon képezni és versenyeztetni a tehetséges miskolci fiú és leány labdarúgókat. Nekik a későbbiekben remélhetőleg lesz alkalmuk a képességeiket a legmagasabb szinten megmutatni, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Ennek megfelelően kiemelt fontosságú célunk a tehetséggondozás, a személyiség formálása és az egyén fejlesztése.

Fogarasi Zoltán kiemelte: a DVTK LSA rendszeres szakmai konzultációk keretein belül segíti és tájékoztatja az MVSC-nél dolgozó szakembereket az utánpótlás nevelési irányelvekről annak érdekében, hogy azokat a saját képzési programjukba is beépíthessék. Ezáltal mindkét klubban egységes rendszerben történhet majd a játékosok képzése.

  • Együttműködésünk egyben lehetőséget is biztosít az MVSC utánpótlás edzőinek, hogy akár napi szinten is betekintést nyerjenek az akadémiánkon folyó szakmai munkába, továbbá biztosítjuk számukra a DVTK LSA szakmai továbbképzésein történő részvételt – folytatta a diósgyőri akadémia igazgatója. – A szakmai alapokon nyugvó megállapodásunk szerint az MVSC-nél sportoló legügyesebb gyerekek időszakosan részt vehetnek a korosztályos csapataink edzésein, a tehetségkiválasztó rendezvényeinken, valamint a saját rendezésű tornáinkon is. A két klub között a kapcsolatot Borbély Péter regionális utánpótlás koordinátorunk tartja majd, aki folyamatosan betekinthet az MVSC-nél folyó szakmai munkába. Ennek eredményeképpen az eddigieknél is hatékonyabb utánpótlás-képzési stratégia alakítható ki a két sportszervezet között, melyből reményeink szerint a legtöbbet az ifjú labdarúgó palánták profitálhatnak majd.

Az utánpótlás nevelési feladatok ellátására korábban együttműködési megállapodást kötött az MVSC – Miskolc Sport Nonprofit Kft. – Miskolc Városi Sportiskola és a Borsod Futball Club. A három sportszervezetben több mint 200 fiatal sportol, melynek a Miskolci Vasutas Sport Club tulajdonában lévő Miskolc Sport Nonprofit Kft. volt eddig a felvevő egyesülete.

  • Számomra nagy öröm, hogy eljutottunk arra a szintre, amivel kiérdemeltük a DVTK partnerségét, a közös munka lehetőségét – fogalmazott Illyés Miklós, a Miskolci Vasutas Sport Club elnöke. – A DVTK támogatásával még magasabb szakmai színvonalon tudjuk biztosítani labdarúgóink felkészülését. Fontosnak tartom, hogy a város földrajzi lefedettségét tekintve a Szentpéteri kapunál található Papp József pályán, a Martin-kertvárosi MVSC pályán, valamint a Miskolci Egyetem Atlétika Centrumban lévő pályán tartjuk az edzéseket. Ezáltal azok a gyerekek, akik egyébként távol laknak Diósgyőrtől, és nehézséget okozna nekik az edzésre járás, ennek köszönhetően mégis bekerülhetnek a felmenő rendszerű képzésbe, amelynek a DVTK akadémiába történő igazolás lehet a következő lépcsőfoka. A magasabb szintű szakmai munkának természetesen fontos része az edzőink továbbképzése is, melyet az együttműködés keretében a jövőben a DVTK LSA koordinál. Az idei szezon kezdetekor négy U9-es játékosunk igazolt át az akadémiára. Bízom benne, hogy a sikeres együttműködésünk eredményeként ezt rendszeressé tudjuk tenni, és idővel növelni tudjuk a létszámot.