2021.08.14
Nyíregyháza, Sóstógyógyfürdő

Két serdülő és egy felnőtt csapatunk szerepelt a II. Hun-Beach Strandkézilabda Kupán, ahol barátságos hangulatú, profi szervezésű mérkőzések után, mindkét korosztályban el tudtuk hozni az aranyérmet. A másodi számú serdülő csapatunk a második helyen végzett.
Nagyon elégedett voltam a lányokkal, úgy vélem a nyár folyamán ez volt a teljesítményük csúcsa. Viszontláttam az edzéseken gyakorolt játékelemeket, taktikailag fegyelmezettek voltak, és láthattunk gyönyörű egyéni megmozdulásokat is. Ezek meghozták a maguk gyümölcsét, és veretlenül vihettük el az aranyérmet. Ez volt az utolsó torna, amelyen részt vettünk a nyáron, de sikeresnek vélem ezt a nyári szezont, mivel mindamellett, hogy tudtunk szép eredményeket hozni, jó meccseket játszani, egy nagyon jó felkészítés volt az alapozás előtt a lányoknak, és az ilyen események a csapatszellemnek is jót tesznek.
Apatóczky Máté- edző

A lányok az alapozás mellett nagyon örültek a lehetőségnek, hogy homokon is kipróbálhassák magukat.
Mind erőnléti, mind technikai szempontból jót tettek a mérkőzés előtti edzések, és az összetartás szempontjából is kiváló esemény volt.
Fucsku Andrea- edző

Névsor
Szinai Sarolta Béres Eszter
Fodor Hanna Sidlovics Eszter
Pandurics Alida Fucsku Andrea
Farkas Mirella
Burján Polett
Horváth Petra
Simon Anna
Kovács Tamara
Broda Sztella
Pásztor Netti
Bodnár Kata
Tardi Bianka
Gáspár Adél
Nagy Réka
Deák Klaudia Réka
Kis Titanilla
Pipicz Petra