MVSC – VRCK Kazincbarcika

NB II. felnőtt női röplabda mérkőzés

Eredmény: MVSC – VRCK 3:0 (20, 12, 18)

Vezette: Suba István, Csizmarik Ákos

Nézőszám: 50 fő.

Miskolci VSC: Zsofnyák Márta, Szikora Evelin, Kerepesi Zsófia, Hajduk Panna, Kovács Dorina, Tóth Fanni. Csere: Czipa Anett (libero), Papp Bernadett, Bagi Alexandra, Fülöp Csenge.

Mindig nehéz egy addig ismeretlen csapat ellen felkészülni. Jelen esetben volt alkalmunk felvenni a barcikai csapat első mérkőzését, és az onnan szerzett információkat megbeszéltük a csapatunkkal. Nagyjából azt kaptuk, amit várhattunk, egy még feljódó és rutintalan ellenfelet.

Nálunk négy meghatározó játékos sérülések és beavatkozó műtét miatt kihagyni kényszerült a mostani meccset. Ennek ellenére csak egy célt tűzhettünk magunk elé: Győzelem 3:0 arányban. A terv sikerült, de nagyon hullámzó volt a játékunk. Képesek voltunk nagyobb hátrányból felállni és eltékozolni 8-10 pontos előnyt is. A fiatal csapatunkban sokkal több van, tehetségesek a lányok, de hajlamosak vagyunk a biztos vezetés tudatában kiengedni és ezzel az ellenfelet segíteni. szerintünk ez a még nem kellő mennyiségű tapasztalatból adódik. Összességében – főleg a hiányzó minőség tudatában – bíztató folytatása volt a DVTK és a Hercules elleni győzelmi szériának.

Edzői nyilatkozat (Kerekes Attila): Jobb játékot vártam a lányoktól, de a héten rengeteg betegség, sérülés és egyéb programok miatt nagyon keveset tudtunk együtt edzeni.