NB II női Keleti csoport 2019.03.02.
MVSC-MVSI – KISPEST SE 1:3 (25-11, 20-25, 15-25, 13-25)
MVSC-MVSI: Papp Bernadett, Papp Dóra, Urbán Daniella, Szikora Evelin, Bagi Alexandra, Zsofnyák Márta; Csere: Barna Gréta (libero), Braun Dóra, Czipa Anett, Fekete Dalma, Prókay Julianna.
Edzők: Surányi István, Kerekes Attila
Az első szettben a miskolci lányok domináltak, stabil nyitásainknak és a bátor játéknak köszönhetően nyerték az első felvonást! (1-0)
A második szettben a kispesti csapat magára talált nyitásban és nyitásfogadásban, nagy csatában hozták a második szettet. (1-1)
A harmadik szettben sok hiba volt a nyitásfogadásban és támadásban, a kispesti csapat pedig jó nyitásainak és támadásainak köszönhetően nyerték a harmadik szettet. (1-2)
A negyedik szettre sok volt a rontás a miskolci lányok részéről, a Kispest pedig ott folytatta ahol a 3. szettet abbahagyta, így nyerték a mérkőzést. (1-3)
Az elején remekül nyitottunk és bátran játszottunk. Aztán jöttek a hibák nyitásban és fogadásban is, eltűnt a bátor játékunk. Koncentrálásban kell sokat javulnunk, hiszen, ha odafigyelünk, simán tudunk nyerni. Ebben kell még sokat fejlődnünk.
Foto: Zsiga Zoltán