Kezdőlap  
2017. október 23.
Nagy nap a mai az MVSC kajak-kenu szakosztály életében :)


A szakosztályunkban évek óta tartó kimagasló sporteredményeknek köszönhetően nőttek a támogatások.
Az első években a hajóparkot "frissítettük", jelenleg minden sportolónk új, vagy újszerű hajóban kajakozik. A szülők segítségével felújítottuk az utánfutónkat a Sportcentrum kft. támogatásával új csapokat és bojlereket szereltünk fel. 
A mai napon pedig megérkezett az új csónakmotor, amivel hatékonyan és gyorsan tudjuk kimenteni a "bajba" jutott sportolóinkat a vízből, valamint nagy segítséget nyújt az edzések lebonyolításában. Köszönöm a sportolóknak, szülőknek és mindenkinek aki hozzájárult sikereinkhez!
Külön köszönet az MVSC vezetőségének, akik mindig mellénk állnak és támogatnak minket:)
 
a.jpgb.jpgc.jpg

 

 
Részvétnyilvánítás
"A Miskolci Vasutas Sport Club Vezetősége szomorúan értesült, hogy
Kollégánk a Kerékpár Szakosztály Vezetője Somogyi József 72 éves
korában hirtelen elhunyt.
Mély együttérzésünket fejezzük ki.
Családja a temetésről későbbi időpontban intézkedik."
 
MVSC U16 Bajnok Csapat 2016-2017

 

Balról jobbra - álló sor: Nagy Ádám, Szurmay Szabolcs, Ónodi Bence, Deák László edző, Bordás Alex, Berki Szebasztián, Lajhó Adrián.
Balról jobbra - ülő sor: Juhász Norbert, Kaulics Emanuel, Novák Márk, Havasi Bence, Zentai Zsolt, Kolozsvári Levente, Nagy Dániel, Urszin Mátyás, Galamb Dávid.

A csapat tagjai akik hiányoznak a képről: Ambrus Zsombor, Remák Patrik, Takács András, Gudász Gergely, Fülöp Levente, Balogh Péter, Ruszó Béla, Tokaji Balázs.

 

 

2016-2017 Eredmények:
20 győzelem 60 pont, 2 vereség, lőtt gólok 171, kapott gólok 32

KÖSZÖNÖM Mindenkinek, aki segítette a munkánkat és támogatott minket!

SZÉP VOLT FIÚK! BÜSZKE VAGYOK RÁTOK!

Hajrá MVSC! Hajrá Miskolc!

 

 

18698096_1277270492385912_451301719793987042_n.jpg
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 4 / 16
Copyright MVSC - JOOMLA - Created by CKISS