2019.09.25 MVSC TORNACSARNOK

MVSC – TFSE                      0:3 (9-25; 16-25; 21-25)

Jó hangulatban vártuk a magyar kupa meccset. Az első szettet sajnos kissé megilletődötten és koncentrálatlanul kezdtük. Sokat hibázunk nyitásfogadásban és a támadásink is erőtlenek voltak, így a rutinos ellenfelünk kihasználva ezt hamar ellépett és mondhatni simán nyerte az első szettet.

A második szettben már jobban működött a gépezet és javult a nyitásfogadásuk és a támadásunk is. 15 pontig sikerült tartani a lépést a TF csapatával, a végjátékra elfogyott a lendület és a koncentráció és nem vállaltunk rizikót sem.

A harmadik szettben végre elkezdtünk bátran játszani. Jól működött a nyitásfogadás, sikerült megnyitni ellenfelünket. Extra dolgokat csinálunk mezőnyben. A végjátékba érve 21 pontig fej-fej mellett haladt a két csapat, de a jobb erőkből álló TF csapata nyerte a mérkőzést.

Szeretném megköszönni a szurkolás, és azt hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésre jó érzés volt a telt lelátóra nézni.

Az első szettet leszámítva szépen játszottak a lányok próbálták betartani, amit Attilával kértünk meccs előtt és közben. Sokat dolgoztunk az elmúlt hetekben és rengeteget fejlődtünk technikailag és taktikailag is. Két héttel a bajnokság kezdete előtt jó erőfelmérő volt, hogy hol tartunk és mik a hibáink és miben kell még fejlődnünk. 

Surányi István (edző), Fülöp Csenge (18), Hajduk Panna (10), Kerepesi Zsófia (9), Braun Dóra (3), Zsofnyák Márta (5), Tolnai Enikő (2) Kerekes Attila (másodedző),

Papp Dóra (6), Kovács Dorina (15), Szikora Evelin (7), Nagy Dorottya (8), Bagi Szandi (14), Papp Bernadett (20), Tóth Fanni (17).