NB II Női Bajnokság Keleti csoport

Eredmény: RÖPKE SE – MVSC-MVSI 3:0 (-7, -15, -14)

Csapat: Braun Dóra, Papp Dorottya, Zsofnyák Márta, Mérai Dorina, Prókay Julianna, Urbán Daniella, Bagi Alexandra, Fekete Dalma, Jobbágy Vivien.

Edző: Surányi István, Kerekes Attila

Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, mi pedig nem találtuk az ellenszerét a játékuknak. A második játszmára összeszedtük magunkat és a lányok a játszma közepéig partiban nagyon bíztatóan játszottak, a befejezés azonban nem lett sikeres. Az utolsó játékrészben hamar elhúzott az ellenfél és mi csak futottunk az eredmény után. El kellett fogadnunk, hogy a mai mérkőzésen – bár találnánk mentségeket – a RÖPKE megérdemelten győzött. A héten, mi edzők kielemeztük az ellenfél játékát és az edzéseken is rengeteget gyakoroltuk a legfontosabb elemeket az eredményes játékunk érdekében. Sajnos a mérkőzésen nagyon keveset sikerült ebből megvalósítanunk. A vereségünk ennek fényében különösen elszomorító, viszont tanulnunk kell a hibáinkból és a soron következő mérkőzésen bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk magunkat és az ellenfelünket is legyőzni!