|
2010.05.19.
Szolnok volt a házigazdája a felnőtt és ifjúsági rangsorolónak az elmúlt hét végén.
Az eseményen megyénk versenyzői is képviseltették magukat, a Tiszaújvárosi VSE kajakosa, Molnár Péter például olyannyira jól, hogy kétszáz egyesben aratott győzelmének köszönhetően vélhetően ott lesz a jövő hét végi szegedi Világkupán. Klubtársa... Így kerestük Boros Attilát, de meglepetésünkre már nem TVSE állt a neve mellett klubjaként, hanem: Miskolci VSC. Mi ennek az oka? – kérdeztük a 27 éves sportolót, aki 2006-ban ezüst (K-4 500 m), 2007-ben (K-4 500 m) pedig bronzérmet szerzett a világbajnokságon.
– Az, hogy volt egy régi keletű, anyagi jellegű vitám a klubbal, amit nem sikerült közösen orvosolni – kezdte Boros Attila. – Sokáig bizakodtam, hittem abban, hogy nem kerül sor a szakításra, rendezzük a dolgot, de miután a TVSE nem váltotta ki a megadott határidőig, május 6-án 17 óráig a versenyengedélyemet, lépnem kellett, ennek hiányában ugyanis nem indulhatok versenyeken. Erre, szerződésszegésre hivatkozva felmondtam a kettőnk között korábban megkötött kontraktust, gyorsan intézkedtem, hogy azért mégse menjen kárba az a munka, amit a felkészülés során, illetve az elmúlt években elvégeztem. A szolnoki viadal előtt egy nappal aztán sikerült elintézni a papírokat, így ott lehettem a rangsorolón, immáron MVSC-sként.
Nem gördítettek
Hogy miként került a Csokonai útra a válogatott kerettag? Felvette a kapcsolatot egykori versenytársával, Betlenfalvi Istvánnal, aki januártól az MVSC-nél trénerkedik, s érdeklődött affelől: mi lenne, ha esetleg a zöld-fehér egyesületben folytatná pályafutását. Az edző megtanakodta mindezt Guba Attilával, a miskolciak szakosztályvezetőjével, aki szívesen fogadta a kiváló lapátost.
– Köszönöm a segítséget az MVSC-nek, a TVSE-nek pedig azt, hogy nem gördítettek akadályt a távozásom elé, készségesen aláírták az átigazolási lapomat – folytatta Boros Attila. – A pályafutásomat Tiszaújvárosban kezdtem, s egy kisebb szolnoki kitérőt leszámítva mindig nevelőegyesületem színeiben álltam rajthoz a versenyeken. Az elképzelésem az volt, hogy itt is fogom befejezni pályafutásomat, ám az élet átírta a forgatókönyvet, s minden másként alakult. Sajnálom, hogy ez lett a vége, de ez az egy lépés maradt nekem, hiszen sarokba voltam szorítva.
Boros Attila a szegedi VK-n nem indul, de azt mondja, ez nem is baj, hiszen így a „rendes menetrend” szerint folytathatja a felkészülést az ugyancsak Szegeden sorra kerülő Eb-válogatóra (június 18-20.).
|
Döntőkben, Szolnokon
|
K-2 férfi felnőtt 1000 m: 9. Boros Attila (Miskolci VSC), Hadvina Gergely (Kőbánya SC).
K-1 férfi felnőtt 200 m: 1. Molnár Péter (Tiszaújvárosi VSE).
K-2 férfi felnőtt 200 m: 4. Molnár Péter (Tiszaújvárosi VSE), Kadler Viktor (Győri VSE).
C-1 férfi ifjúsági 1000 m: 3. Bodonyi András (Diósgyőri KKC),... 8. Viola Viktor (Diósgyőri KKC).
C-2 férfi ifjúsági 1000 m: 1. Bodonyi András, Viola Viktor (Diósgyőri KKC).
K-2 női ifjúsági 1000 m: 7. Spanyiel Fruzsina (Szolnoki SSE), Soltész Noémi Tímea (Tiszaújvárosi VSE).
C-1 férfi ifjúsági 500 m: 3. Viola Viktor (Diósgyőri KKC),... 8. Bodonyi András (Diósgyőri KKC).
K-2 férfi ifjúsági 500 m: 6. Farkas Marcell (Diósgyőri KKC), Tótka Sándor (Kőrös KSE).
C-2 férfi ifjúsági 500 m: 9. Gál Attila, Szakmáry Olivér (Diósgyőri KKC).
K-2 női ifjúsági 500 m: 7. Spanyiel Fruzsina (Szolnoki SSE), Soltész Noémi Tímea (Tiszaújvárosi VSE). |
Forrás: www.boon.hu
|